Mi az MIT REAP?

Az MIT REAP-et, vagyis Regional Entrepreneurship Acceleration Programot 10 éve hívta életre az Egyesült Államok leghíresebb technológiai felsőoktatási intézménye, a Massachusettsi Műszaki Egyetem. A kezdeményezés a világ minden tájáról csatlakozó régiós közösségek számára biztosít lehetőséget az MIT-vel való együttműködésre.

A program résztvevői az innováció-vezérelt vállalkozói ökoszisztémákat erősíthetik saját régiójukban, illetve a világ innovációs élvonalába kerülhetnek az MIT több évtizedes tapasztalatán alapuló, gyakorlati megközelítésének segítségével.

Az MIT REAP világszerte több mint 70 régiót segített már olyan kezdeményezések kidolgozásában és végrehajtásában, amelyek hozzájárulnak a gazdasági növekedéshez, a munkahelyteremtéshez és a társadalmi fejlődéshez.

465

eddigi résztvevő

70+

régió

9

évfolyam

Az MIT REAP magyar résztvevői

Magyar Nemzeti Bank

Magyarország központi bankja, mely önálló magyar jegybankként 1924-ben kezdte meg munkáját. Elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. Részvénytársasági formában működik, tulajdonosa (részvényese) a magyar állam. Alaptevékenységén túl elkötelezett a magyarországi innováció támogatása mellett, a fintechen kívüli ágazatokban is.

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

A Műegyetem 240 éve az ország első számú műszaki felsőoktatási intézménye, melyet 1782-ben alapítottak. Ma, 8 karával és több, mint 24.000 hallgatójával Magyarország egyik legnagyobb egyeteme. Itt végzik tanulmányaikat azok a mérnökök, gazdasági és természettudományos szakemberek, akik Magyarország vezető cégei jelenének és jövőjének letéteményesei. Vállalkozásfejlesztési képzése Bill Aulet „Disciplined Entrepreneurship” című könyvén alapul.

Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal

A Hivatal 2014-ben alakult meg azzal a céllal, hogy létrehozza a hazai kutatás-fejlesztés és innováció kormányzati koordinációjának és kiszámítható finanszírozásának stabil intézményi rendszerét, amely végrehajtja a rendelkezésre álló források hatékony és átlátható felhasználását. Az NKFIH a tudományos és innovációs ökoszisztémát támogatja egy versenyképes Magyarország felépítésének érdekében.

Oncompass Medicine Hungary Kft.

Az Oncompass Medicine egy magyarországi orvosi vállalkozás, amely daganatos betegek személyre szabott kezeléséhez szükséges diagnosztikai és döntéstámogató orvosi eszközök fejlesztésével foglalkozik. Kutatói olyan orvosi szoftverrendszert fejlesztenek, melynek célja, hogy segítsen kiválasztani a legmegfelelőbb célzott gyógyszert a daganatos betegek molekuláris genetikai elváltozásai alapján.

77 Elektronika Kft.

A 77 Elektronika Kft. 1986 óta saját fejlesztésű orvoselektronikai termékeket gyárt, elsősorban vércukormérő rendszereket, vizeletvizsgáló készülékeket és ezek reagens anyagait, személyes és laboratóriumi használatra. A vállalat tevékenysége magában foglalja termékei tervezését, mechanikai, hardware- és software fejlesztést, miközben jelentős gyártási kapacitással és kereskedelmi szervezettel rendelkezik. A négyfős családi vállalkozás több, mint 700 főt foglalkoztató nagyvállalattá, a magyar egészségipar egyik legnagyobb cégévé vált, amely saját fejlesztésű orvosdiagnosztikai termékeit a világ 100 országába exportálja.

4iG Nyrt.

A budapesti központtal működő, magyar többségi tulajdonosi hátterű 4iG Nyrt. Magyarország és a nyugat-balkáni régió távközlési- és informatikai piacának meghatározó cégcsoportja, a tudásalapú, digitális gazdaság egyik vezető vállalata. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett tőkepiaci társaság friss és innovatív szemlélete, valamint magyarországi piacvezető informatikai rendszerintegrátor pozíciója a régió digitális átalakulásának vezető lakossági- és üzleti szolgáltatójává emeli a cégcsoportot. Meghatározó piaci szereplővé válásában szilárd alapot képez a társaság határokon átívelő szakember- és tudásbázisa, tőkeereje. A 4iG dinamikus expanziós stratégiának köszönhetően kulcsszereplővé erősödött Magyarországon és a nyugat-balkáni térség távközlési piacán.

Design Terminal

Közép-Kelet Európa vezető innovációs ügynökségeként meghatározó szereplője a hazai ökoszisztémának. 12 országban van jelen, és 2014 óta már több, mint 250 programban mutatott irányt több, mint 2500 startupnak, kkv-nak és nagyvállalatnak. Folyamatosan keresi a tehetségeket, és sokszínű szakmai programjai során vállalkozásfejlesztésben támogatja őket.

Magyarország célja a programban

A magyar résztvevők Scale-Up Hungary néven vesznek részt az MIT programjában.

A csapat célja, hogy beemelje Magyarország innovációs ökoszisztémájába a legújabb és legjobb nemzetközi gyakorlatokat, ezáltal hazánk előbbre tudjon lépni a nemzetközi innovációs rangsorokban. A program elvégzésével azon európai sikersztorik egyike lehetünk, amelyekre az MIT is kiemelkedő nemzetközi példaként hivatkozik.

Egy ilyen sikersztori Olaszország Campania régiója, mely egy négypilléres stratégia mentén javította az ország déli részének innovációs és vállalkozói kapacitását.